Listening to consent ( 29. rész)

Hy guys! 

Próbálom megcsinálni hogy nem muszáj komizni de pipázni lehet.. de nekem ez nagyon magas..:D de minden esetre próbálom megcsinálni, ha már nem mindig komiztok:) Remélem azért a kinézet és a részek tetszenek:)

Én pont Ági mellett mentem el, mikor direkt módon fellökött.


Ágival elküldtek beszélni. Megtudtam hogy halálosan szerelmes Ricsibe, és engem egyébként kedvel meg minden.. de mivel Ricsi barátnője vagyok, így szálka lettem a szemében. De megbeszéltem minden dolgot vele, hogy Ricsi idős hozzá ( szerintem ), és biztos van olyan aki hozzá illő, vele egy korú. Azt is megjegyeztem hogy kevesebb sminkel is gyönyörű lenne. 13 éves létére nagyon jó alakja, és gyönyörű is volt.
-Köszönöm. Köszönök mindent Bella! - ölelt meg.
-Nagyon szívesen! Itt a számom ha valami baj van, bármiben segítek, nyugodtan hívj! Éjjel- nappal, de komolyan! -nevettem fel - Bence, Émi, Ricsi is mindig éjjel hívogatnak, úgy hogy nem gond! -nevettem és magamhoz öleltem még egyszer.
-Rendben, köszönöm! -mosolygott és kimentünk.


-Új áldozat a láthatáron? -nevetett egy magas fiú, mikor oda léptem Ricsihez és megöleltem.
-Béci.. ne.. -szólt volna Ricsi. - Értetlen fejjel rá néztem, aztán vissza a fiúra.
-Ne Ricsi? Ne? Te is tudod hogy mit fogsz vele tenni. Ugyan azt mint a többivel.
-Miről beszél? -fordultam Ricsihez.
-Semmiről. Hagyjad. -flegmázott.
-Ja bocs. Legyek már én a hibás.
-Milyen te hibás? Fejezd már be, hülye. Be van rúgva. Egy alkoholista állat. Ő a bátyám. Olyan mint az apám.
-De miért flegmázol velem?
-Nem is flegmázok! -megint flegmázott.

-Jajj nyuszikám. Ott fog hagyni. Össze töri a szíved és ott hagy.
-Ez igaz? -fordultam vissza, Ricsihez.
Hallgatott. Hallgatás belegyezés. 

Szívem hevesen kezdett elverni. Felszaladt a torkomba. Szemeim megteltek könnyel. Közben hátráltam, és mikor elértem az ajtóhoz kirohantam. Csak szaladtam, és sírtam. Elértem az edző termemhez. Még tartott az edzés. Berohantam, az öltözőbe, és át vettem a ruhámat. Feldúlt és gyenge voltam. Belülről megtörtem. Nem hittem el. Még mindig csengtek a mondatok a fejembe, egyre csak hangosabbak lettek a hangok. Nem bírtam. Bele vertem egyet az öltöző szekrénybe. A gyenge fém behorpadt.

-Bella?! Neked nincs ma edzésed! -szólt az edzőm mikor meglátott.
-De van. Most van. -nem fájt már. Most csak ideges, és feldúlt voltam. Sok minden kavargott bennem.
-Bella, állítsál magadon! -emelte fel a hangját, mire a fiúk edzése abba maradt. Szemem lesütöttem. Nm figyeltem arra amit mondott. Csak gyűlt bennem a gyűlölet, a félelem. -Bella, figyelsz te egyáltalán rám?! -zökkentett vissza az edzőm. Rá kaptam tekintetem. Nem tudom mitől de meglepődött mikor rám nézett.
-Bella.. a.. a.. szemed, tele.. tele van vérrel.. -dadogott.
-Mi?
-Mi történt? -kérdezte. Ismer. 
-Semmi. -húztam el a szám. 
-Ne hazudj Bella! Látom rajtad hogy van valami baj.. mondd el. Jobb lesz hidd el! -mosolygott.
-Semmi.. Ricsi csak kihasznál.. nem is kellek neki. Csak arra.  De én szeretem őt, de áh.. ő meg csak szarik rám, mert csak megbaszni tud. -mondtam indulatosan, és lehuppantam.
-Ha valakit is megversz, vagy valami baja lesz..
Sebesen berohantam a ringbe, és leültem a sarokba. Az edzőm berakta a fogvédőt, és feladta rám a bokszkesztyűt.
Elindult az első menetet jelző csengő. Kizártam mindent. Szegény srác nem mindig tudta kivédeni az ütéseket, de ütni nem akart hisz lány vagyok.
Fejembe megint előtörtek a mondatok, a hangok. A hangja. A pillantása. Ő. Ami egy órával ezelőtt történt minden vissza játszódott. Zaklatott lettem, és ideges. Erősebben kezdtem elütni a srácot. Az érzések utat törtek, szívem szakadt meg. Sírásba törtem ki, és gyengén a földre hulltam. Csak sírtam. Hagytam hogy még jobban fájjon. Nem érdekelt, hisz szeretem.
-Bella.. shh! Semmi baj. -rohant oda egyik barátnőm aki pont most jött.
-Nem.. nem. Nincs semmi rendben! -sírtam, és borultam a nyakába.

Kisírt szemekkel haza másztam. Émi oda adta a cuccomat ami Ricsinél volt.
-Szia Anya. -másztam be az ajtón (szó szerint)
-Szia Kicsim! Hogy hogy itthon vagy? Nem Ricsinél alszol?
-Nem. Össze vesztünk. -mondtam, és felrohantam a szobámba.

Nem vesztünk össze. Vagy igen. Nem tudom. Én csak kirohantam a teremből, és elmentem "edzeni" és, sírtam, ideges voltam, aztán haza jöttem, anyának nem mondtam semmit, és most itt ülök és magamat bámulom a tükörbe hogy hogy lehet ennyire szerencsétlen, hogy nekem nem jön össze soha semmi. Egy kibaszott szerencsétlen vagyok. Soha nem jön össze semmi.
Megint sírásba törtem ki. Aztán meg nyugottam. Lefürödtem és elaludtam.